Rotary-ház

A vörösiszap-katasztrófa emlékkiállítása

A Rotary ház az elmúlt évek során nemzetközi ismertségre tett szert. Vendégkönyvük tanúsága szerint már minden kontinensről érkeztek hozzájuk látogatók. Európa szinte összes országából voltak vendégeik és a könyv őriz kínai, japán és arab írásjegyeket is. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a vörösiszap-katasztrófa emlékkiállítása a Rotary Házban nagy hatással van a látogatókra. Iskolai, osztálykirándulások alkalmával elnyeri a nehezebben leköthető gyermekek figyelmét is.

A kiállítás helyszíne a Rotary Ház, amely az elöntött területen lévő, mementóházként fennmaradt épületben található. A százéves, valaha postának és postamesteri lakásnak épült ház, a Rotary Klub és Devecser Város Önkormányzatának összefogásával lett felújítva. Nyitva tartás hétfőtől péntekig, 08-16 óráig, de előzetes egyeztetés esetén, lehetőség szerint nyitva tartási időn kívül illetve hétvégén is fogadunk vendéget.

A kiállítás kezdetén, egy külön tárlaton betekintést nyerhetnek a régi mezőváros életébe, hazánkról, a Somló-vidékről is sok információt kaphatnak a vendégek,akik a ház megtekintése során, ingyenes tárlatvezetést kapnak. A kiállítótér méretei adta lehetőségek szerint egyszerre maximum egy busznyi látogatót (40-50 személy) tudnak fogadni, de az egyedül érkező látogató is ugyanabban a fogadtatásban részesül.

Látnivaló pontos helye: 8460 Devecser, Árpád u. 7.

Kapcsolattartó: Boldizsár Zsolt; 06-30/384-47-49;

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.107582, K 17.436282

47.107582, 17.436282