Szent Márton Püspök templom

A falut északról elérő út mellett álló barokk jellegű, eklektikus templom elődje 1672-ben a hívek erejével épült, és az 1880-as években bontották le (az elbontott templom küszöbköve napjainkban a templomkertben látható).

A jelenlegi templomot 1881-ben építették fel, 1958 óta műemléki védettséget élvez a 4948-as törzsszámon. Azon körülményből, hogy Kisszőlős Szent Márton ünnepén 19 kappant és 57 kalácsot ajándékozott a kolostornak, következik, hogy a faluban már 1511-ben egyházközség létezett, továbbá feltételezhető, hogy kis templom vagy kápolna állott. Az 1698-as vizitáció megállapításai szerint a templom zsindellyel volt fedve, belül boltíves és minden jó állapotban volt, az oltár kőből, a kórus fából készült.

A torony kőből készült, melyben egy harang van és az Szt. Márton tiszteletére van megáldva. A főbejárat felett levő márványtábla felirata:

"Isten dicsőségére építette a Kis szőlősi katholika hitközség, 1881, Hints Ist. építész által"

A templom mérete: 30x10 méter, tetőzete palával, a toronysisakja bádoggal van fedve. A toronyban két harang lakik, a nagyharangot Sentehofer Frigyes fiai (1924, Sopron), a kisharangot Szlezák Rafael öntötte. A templom titulusa Szt. Márton püspök, búcsúja november 11. Kiemelkedő dísze a főoltár és annak festménye. Az oltárkép Szt. Mártont mint római lovas katonát ábrázolja, amint köpenyét megosztja a didergő koldussal. (Sem a festő neve, sem az alkotás éve nem ismert.)

A karzaton elhelyezett orgona 1882-ben készült, építője: Országh Sándor (Magyar Királyi Orgonaépítő). A templomban a bejárat közelében elhelyezett emléktábla a község szülöttének, Nagy Kelemen József bencés szerzetesnek állít emléket, állíttatták egykori tanítványai születésének 100. évfordulóján, 2005-ben.

A bekerített templomkertben álló fenyőfákat a község az I. és II. világháborúban elesett hősi halottainak emlékére ültették.

Működtető: Nemesszalók Plébánia; 9533 Nemesszalók Rákóczi F. u. 8.; 06-89/342-648;

Látnivaló pontos helye: 8483 Kisszőlős, Petőfi u. 1.

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.197629929932, K 17.330219129077

47.197629929932, 17.330219129077