Szent Flórián szobor

Magyarpolány egyik nevezetessége a Kálvária. Évente kerül itt megrendezésre a nemzetközi hírű Polányi Passió. Ha már odalátogatunk, érdemes megállni a pár méterrel visszafelé található két szobornál, melynek egyike az itt bemutatott Szent Flórián.

A szobor az egyik tipikus Szent Flórián ábrázolás, római légiós egyenruhában, bal kezében zászlót tartva, égő házra vizet önt. A zászlórúd már egy utólag behelyezett bronzrúd. Felirat: „ISTEN DICSŐSÉGÉRE HÍVEI ÉPÜLÉSÉRE M.M. 1874." (Majer Móricz plébános)

Anyaga homokkő, készítője Polacsek Máté keszthelyi kőfaragó mester. Régebbi feljegyzés szerint május 4-én Szent Flórián napján mindig tartottak itt litániát. Ezt újítottuk fel 1992-től, amikor is a tűzoltókkal körmenetben vonultunk fel a szoborhoz.

„Szent Flórián (240. körül – 304. május 4.) a római légióban századosként szolgált. A 3. század második felében élt, ekkor vette fel a keresztény hitet." Kereszténysége miatt megbotozták, majd egy folyóba dobták. Kezdetben az árvizek elleni védőszentként tisztelték, de később a tűz oltásával is kapcsolatba hozták. Ma főként a tűzoltók védőszentje.

Látnivaló pontos helye: a plébániaháznál, 8449 Magyarpolány, Kossuth utca 22.

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.171535, K 17.546296

47.171535, 17.546296