Evangélikus templom

Az a hely, ahol ma az evangélikus templom áll, valaha temető volt. Ezt bizonyítja a szájhagyomány és a templom melletti ásatások során felszínre került ősi földi maradványok.

 A templom építésére vonatkozó legrégebbi adat egy 1721-ben kelt vallomási jegyzőkönyv, mely szerint 1656-ban építtetett. Valószínű, hogy már előbb is létezett itt gyülekezet, de erről nincs részletes leírás. A mai templom helyén 1786 előtt egy kis imaház állt. Az akkori templom alapkövét 1786. március 24-én tétte le Döbröntey Lajos, dabronyi lelkész és az akkori nagyalásonyi lelkész, Sebestyén Kovács András.

1831-ben megnagyobbították és ellátták toronnyal is. Kiss János szuperintendens, Berke Mihály esperes, Szakonyi Mátyás akkori dabronyi és helyi lelkész közreműködésével szentelték fel a templomot. A templomot 1891-ben renoválták. A karzatot megnagyobbították, a tetőt megújították. 1891-ben szentelte fel Gyurácz Ferenc püspök úr a megújított templomot. A templom szentelés után való nap vette kezdetét a déli harangszó. Ezt eddig katolikus szokásnak tartották, de mint több helyen (Pápán is) a püspök úr gyülekezetében szokásba jött, gyakorlatba hozták Nagyalásonyban is. 

Látnivaló pontos helye: 8484 Nagyalásony, Kossuth utca 80.

Forrás: http://nagyalasony.lutheran.hu/2homepage01

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.231171271122, K 17.356944729129

47.231171271122, 17.356944729129