Szent Mihály-templom

A falu központjában áll a Szent Mihály-templom, melyet egy parkosított tér vesz körül. Az épület barokk stílusban épült az egykori gótikus karthauzi templom alapjaira. A faragásokkal díszített szószék és a Padányi Bíró Márton püspök által adományozott főoltár védett műemlékek.

Története

A templomot Padányi Bíró Márton veszprémi püspök - mint Városlőd földes-ura - építtette 1747-1750 között. A tetőzet eredetileg fazsindelyes volt. A templom a karthauzi kolostor romjaira épült, annak faragott köveit felhasználva az építkezéshez. Bíró Márton azt a főoltárt adományozta 1761-ben a városlődi templomnak, amelyet eredetileg a veszprémi székesegyháznak rendelt. A főoltár művészien kiképzett, számos elemet tartalmazó, lenyűgözően szép konstrukció, a gazdagon díszített, impozáns szószékkel együtt országosan nyilvántartott műemlék. A templom védőszentje Szt. Mihály arkangyal.

A főoltár alsó része vörösmárvány utánzat, ezen két angyal hermás kompozit oszlop¬fejjel ellátott két-két oszlop látható, párkányzata többszörösen tagolt. Az oltár közepén az ördögöt legyőző Szent Mihály arkangyal látható páncélingben, egyik kezében pajzzsal, a másikban lángpalossal. Balról Sz. István király, jobbról Szt. László király szobra (szemből nézve), feljebb Szt. Imre hercegé. Az oltár felső része Szűz Mária mennybemenetelét ábrázolja felhők felett, angyalok között. A művészi kivitelű oltárt 1750 táján készítette Schmidt Ferenc, aki Padányi Bíró Márton püspök kiemelkedő faszobrásza, egyúttal Veszprém megye korabeli szakrális művészetének meghatározó egyénisége volt. Cseh-Morvaországból származott, és veszprémi műhelyében nemcsak ő, hanem az ő stílusában tanítványai is készítettek jeles szakrális ábrázolásokat. Családok megrendelésére is dolgoztak. Schmidt Ferenc legtermékenyebb korszaka az 1740-1760 közötti évtizedekre tehető.

A templom első orgonáját 1790 körül Adler Ferenc gazdag csehbányái üveghuta-tulajdonos adományozta. Ezt 1930-ban cserélték ki a ma is használatos, kétmanuálos, sokregiszteres orgonára.

A templomnak elöl két mellékoltára is van. Az egyiken Jézus szíve-, a másikon Mária szíve-szobor látható. Ezen szobrok a templomba 1925-ben, jelenlegi helyükre 1937-ben kerültek. Az oldalsó bejárattal szemközti mellékoltár szobra Máriát ábrázolja.

A toronyban 3 harang található. Egy 310 kg-os, egy 114 kg-os és egy 18 kg-os. (Ez utóbbi a lélekharang.) A nagyharangot 1962-ben, a két kisebbet 1923-ban helyezték el a toronyban. (Az eredeti harangok az első világháborúban, az 1922-ben vásárolt 224 kg-os nagyharang a második világháborúban pusztult el.)

Működtető: Városlődi Plébánia; Városlőd, Szabadság tér 3.; 06-88/240-560;

Látnivaló pontos helye: Városlőd, Szabadság tér 3.

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.143573030573, K 17.650018969883

47.143573030573, 17.650018969883