Városlődi kálvária és kápolna

A kálvária a falunak azon a részén helyezkedik el - a Kecske-hegy mellett -, ahol az 1720-as évek végén az Acsády Ádám veszprémi püspök által betelepített németek megszálltak. Itt építették fel első templomukat és a plébánialakot is. Ekkor kezdik el építeni a volt karthauzi kolostor templomának helyére, annak köveiből a ma is álló plébániatemplomot. A régi fatemplom és plébánialak elpusztult, de a „szent hely” emlékét megőrizték a szomszédos hegyen felállított kálváriával.

Ma is három fontos imahelye van a község lakosságának: az 1761-ben felszentelt plébániatemplom, a Kálvária és a pillei püspöki üveghuta frank lakói által épített Szt. Anna kápolna. A kálvária általunk ismert első megjelenése a II. József-kori első katonai felmérés városlődi térképanyagán (1784) található.

A falutól délre természetes magaslaton, 3 keresztes kálváriajelenetet jelöl. A kálvária stációkkal és kápolnával történő kibővítését a hívek már 1836-ban - a Városlődön is sok áldozatot szedő kolerajárvány után - elhatározták, de a megvalósítás az 1850-es évek végéig váratott magára. 1859 májusára készült el a a hat kő stáció, majd a 1859 nyarán kaptak püspöki engedélyt a kálvária kápolna megépítéséhez.

A kálvária beszentelésére 1860. augusztus 12-én került sor sok ezer ember részvételével. A keresztút 6 állomását az 1870-es években (egyes családok adományaiból) kiegészítették 14-re. A domb aljára még egy indítókápolna került. Kukorelli Lajos képeit ekkor cserélték ki bádogra festett lemezekre. A gyorsan rozsdásodó stációképeket hamarosan ki kellett cserélni. Az új, 50 cm magasságú, cink lemezre festett olajképeket 1897. szeptember 19-én szentelte fel Bauer József plébános nagy ünnepség keretében.

A kápolnát 1925-ben Sági József plébános tataroztatta, majd utóda Frey Mátyás újíttatta meg a kálvária stációit és renováltatta a kápolnát. kálvária stációit és a kápolnát helybéli mesteremberek építették. Az 1859-ben elkészült 6 stáció bádog képeit Kukorelli Lajos – akit Kopácsy József veszprémi püspök, majd esztergomi érsek Rómában taníttatott - festette. Az Nyugat felé tovább haladva a 8-as úton, következő állomásunk Városlőd ahol újabb csodás gyöngyszemét tekinthetjük meg a térség egyházi örökségének.

A város túlsó felén található kápolna a XIX. században a hívek anyagi áldozata és munkája nyomán épült – akkor még – 6 stációval, amelyeket Krisztus szenvedését ábrázoló képek díszítettek. A további fülkék családi adományokból később épültek. A kálvária érdekessége, hogy a domb aljában is áll külön egy fülke, benne az utolsó vacsorát ábrázoló képpel. Frey Mátyás plébános az 1970-es évek elején mind a 15 stáció festményeit Farkas Tibor által készített, időálló domborművekkel cseréltette ki.

Mind a stációk, mind a kálváriakápolna műemlék jellegű épületnek minősül, szabadon látogatható. Nyári időszakban a környező fák lombja ad árnyékot a kápolna vagy a stációk tövében megpihenni vágyó vándornak. 1897-ben megújított stációképeket Blázy Imre polgári iskolai rajztanár festette. Az 1897-ben megújított stációképeket Blázy Imre polgári iskolai rajztanár festette. A kálvária stációinak gondozását egy-egy család vállalta fel. Húsvét előtt ma is kimeszelik és virággal díszítik az állomásokat. Az egyes stációk az alábbi eseményeket szemléltetik:

1. Az utolsó vacsora 2. Jézus Pilátus előtt 3. Jézus vállára veszi a keresztet 4. Először esik el a kereszttel 5. Találkozik fájdalmas anyjával 6. Cirennei Simon segíti vinni a keresztet 7. Veronika kendőt nyújt Jézusnak 8. Jézus másodszor esik el a kereszt alatt 9. Megvigasztalja a jeruzsálemi asszonyokat 10. Jézus harmadszor esik el a kereszttel 11. Megfosztják ruháitól 12. Keresztre szegezik 13. Meghal a kereszten 14. Leveszik testét a keresztről 15. Jézus testét sírba helyezik

A városlődi Kálvária első domborműve az Utolsó vacsora ábrázolásával kezdődik a domb alján. A dombtetőre meredek gyalog szerpentin vezet, ahol a Kálvária további 14 stációját tartalmazó fülkék két sorban helyezkednek el, a kápolnához vezetve a híveket. A Kálvária fülkéi 1859-ben épültek és a képek bádoglemezre voltak festve.

Az idő múlásával ezek erősen megkoptak, ezért 1971-1972-ben mind a 15 stációban Farkas Tibor által készített domborművek kerültek. 2005-ben a kápolna és mind a 15 stáció fel lett újítva.

Működtető: Városlődi Plébánia; Városlőd, Szabadság tér 3.; 06-88/240-560;

Kapcsolattartó: Városlődi Önkormányzat; 8445 Városlőd, Templom tér 4.; +36203445131; varoslod@invitel.hu; http://www.varoslod.hu;

Látnivaló pontos helye: 8445 Városlőd, Strandvölgy utca 2. Kálvária;

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.142719232184, K 17.653505854225

47.142719232184, 17.653505854225