Faluház

2008: A Faluház homlokzat felújítása, A tavasz folyamán parkoló épült az épület elé (lásd. Helytörténeti Gyűjtemények Háza). A nyár folyamán az épületet riasztórendszerrel látták el, melynek költségét Regionális Fejlesztési Tanács – TEKI pályázatán nyerték el (241.667 Ft nyert támogatás + 48.333 Ft önrész).

2011: Rendezvénytér kialakítása, beszerzése, A 2009 októberében pályázatot nyújtottak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz „Rendezvénytér Kialakítására, beszerzésére”. 2011 márciusában nyertek!

2012: A Faluház bejáratának járólapozása, A kivitelezés május hónapban történt meg. A képviselő-testület társadalmi munkában végezte el a munkát (Smidéliusz Sándor alpolgármester végezte a járólapozást). 2012: Faluház udvarának betonozása és járda készítése, Április-májusban végezték a munkálatokat. A rendezvénytér területe lett megnövelve a garázsépület széléig, az Orvosi Rendelő mellé pedig járda került kialakításra.

2013: A Faluház udvarán az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően a szabad udvarterület számottevően lecsökkent. Félő volt, hogy a meglévő udvarterület rendezvény esetén nem tud befogadni nagyobb létszámú nézőtömeget. A Faluház területét nyugati irányban (a Pszichiátriai Otthon irányába) 8 m-rel megnövelték.

2014: A faluház az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) – III. tengely pályázat 9.039.075 forint támogatásával valósult meg. A pályázat keretében a Faluház udvarán található rendezvényteret lefedték és a színházteremben található színpadot felújították.

06-88/232-002 (Polgármesteri Hivatal - Kedd 8:00 - 12:00 óra között) 06-30/396-8854 (Polgármester telefonszáma); Működtető: Kamond Község Önkormányzata; 8469, Kamond, Kossuth u. 28.; onkormanyzat©kamond.hu; polgarmester@kamond.hu;

Látnivaló pontos helye: 8469 Kamond, Kossuth u. 28.

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.147234, K 17.204106

47.147234, 17.204106