Szent István-emlékmű

A Szent István emlékmű, egy 1999-ben felállított 16 m magas faszerkezetű keresztből és a mellette található Szent István szoborból áll, melyek Kiss Sándor szobrászművész és Vadász György építész alkotásai.

A lap emlékművéről Salamon Nándor írja itt:
www.vasiszemle.t-online.hu

"Kiss Sándor Szent István-értelmezése az öreg, megfáradt király alakját helyezte középpontba. A hatalmas, fagerendákból ácsolt, áttört kereszt - Vadász György építész terve! - "árnyékában" magasodik a megnyúlt, testi mivoltában láthatóan megfogyatkozott emberalak. Szalagfonatos hálóval díszített, földig érő ruhája piramist formáz, tetőpontja a király által égre emelt kereszt, amelynek szára egyértelműen a faépítmény felé irányul. A megbillent koronás fej szenvedést kifejező arca a küzdelem feladásáról tanúskodik, egyetlen támasza a keresztbe vetett hit maradt. E megfogalmazás a művész saját sorsképletét is jelképezi. Betegséggel küzdve, fogyó erőit összefogva alkotta meg e különös helyen, az ország "fölött" búcsúzó király alakját."

Az idézet mellett meg kell említeni, hogy az emlékmű elkészítésében részt vett Parizán Mihály és Kozsuharov Ognjan szobrász, valamint Madaras Miklós építész.

"Az emlékmű szellemi és anyagi gondozója: Somlóvár Alapítvány Doba" áll az emlékmű mellett egy kisméretű táblán mely felsorolja a kivitelezésben részt vett cégeket és mecénásokat is.

Látnivaló pontos helye: 8482 Doba, Somló-hegy hegytető. Megmászva a Somlót a hegytető déli peremén található.

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.145517742382, K 17.37192209275

47.145517742382, 17.37192209275