Szent István kilátó emlékére

A Somló lapos hegyteteje Doba község területéhez tartozik. 431 méter tengerszint feletti magasságban, azaz a hegy legmagasabb pontján egy kőből épített többszintes épület van. Ez a Szent István kilátó. 1938-ban, első királyunk halálának 900-dik évfordulóján épült. 1938. május elején kezdték építeni és az ünnepélyes avatása 1938. július 31-én történt.

Ennek az 50-dik évfordulóján, vagyis 1988-ban egy emlékművet emeltek a kilátótól déli irányban. További 10 év elteltével, azaz 1998-ban pedig egy óriási keresztet és Szent István király szobrát emelték még délebbre. Ez utóbbiról külön műlap készült: www.kozterkep.hu

Most itt ez a műlap az 1988-as emlékművet ismerteti. A nyugati oldalon egy bronztábla van, amelyen kiemelkedő betűkből álló feliratot olvashatunk:

SZENT ISTVÁN KILÁTÓ

1938-1988

SOMLÓ BARÁTI KÖR

IDEGENFORGALMI HIVATAL

Az emlékmű középpontjában egy betonalapba ágyazott, függőleges helyzetű monolit, egy bazaltorgona van. Körülötte sok-sok kisebb bazalthasáb helyezkedik el. Utóbbiak is rögzítettek.

Talán a középső nagy alak jelképezi a királyt és azt körülvevő sokaság pedig az ő népét. Vagyis nem véletlenszerűen lerakott kövek ezek, hanem az egész egy tervezett kompozíció: egy művészi alkotás.

Látnivaló pontos helye: 8482 Doba, Külterület. A Somló hegytetőn, a kilátótól déli irányban van.

Nézd meg térképen is hol található

GPS Koordináták: É 47.146032185201, K 17.372125999017

47.146032185201, 17.372125999017